Az év legnagyobb kutyás fesztiválja lesz szeptember 10.-én a KutyaFesztivál, melyen a Szent Ferenc Állatotthon Alapítvány is megjelenik!

Mindenkit várunk szeretettel szeptember 10.-én 12:00-tól a Fővárosi Rendezvényparkban, a 1183 Budapest, Szent László utca 2. szám alatt.

kutyfeszt

 

 

Az idei év legnagyobb kutyás fesztiváljára várunk minden kedves kutya barátot, kutya gazdit és kutya kedvelőt szeptember 10.-én Budapesten, a Fővárosi Rendezvényparkba. Egy nap, ami rólad és a kutyádról szól, egy hely, ahol együtt szórakozhattok, játszhattok, versenyezhettek más kutyásokkal és érdekes bemutatókon és előadásokon tudhattok meg többet a kutyatartás mindennapjairól, a nevelés, ápolás mikéntjéről, a chipezés fontosságáról, az állatvédelemről, az örökbefogadásról, a nevelésről, ápolásról, a felelős kutyatartásról.

Változatos programok várják majd mindazokat akik kutyájukkal együtt érkeznek, de akiknek még nincs négylábújuk, vagy éppen örökbefogadáson gondolkoznak, szintén segítséget kapnak majd állatmentőinktől a fesztiválon. Különféle versenyeket is szervezünk majd, hogy minden kutyus és gazdija megtalálhassa a nekik tetsző programot és együtt szórakozhassanak velünk ezen a napon.

Fő támogatottunk a Tetovált Állatmentők egyesület, de vendégük lesz még az Argentin Dog Fajtamentés, a Főnix Állatmentők, a Szent Ferenc Állatotthon – Agár fajtamentés és a Kőbánya Állatvédelem csapata is. Amellett, hogy hoznak magukkal mentett, örökbefogadásra váró kutyusokat, és elmondják majd, mit kell tudnunk az örökbefogadásról, hogyan lehetünk egy mentett kutyus gazdái, azért lesznek jelen a fesztiválon, hogy felhívják a figyelmet állatvédelmi tevékenységük fontosságára, és adományokat gyűjtsenek tevékenységük végzéséhez. A Főnix Állatmentők a tenyésztő-szaporító közötti különbséget is részletezik majd, illetve elmagyarázzák, hogy milyen fontos hogy minden kutyában legyen chip.

A fesztiválon szó lesz több fontos, sokakat érintő témáról, mint például az ivartalanítás, vagy a szívférgesség, mindezekről a Murmuczok Állatgyógyászati Centrum állatorvosa fog nekünk bővebben beszélni, illetve munkatársuktól a nap folyamán kérdezni is lehet majd egyéb állatorvosi ügyekben.

A Népszigeti Kutyaiskola Tükör Módszer Bemutató csoportja jóvoltából látványos produkciót láthatunk, melyben bemutatják ők hogyan tudnak együtt dolgozni kutyáikkal a megfelelő nevelés és helyes kommunikáció elsajátítását követően. A Top Mancs kutyaiskola pedig egy mini agility pályával készül, melyet kölyök kutyák próbálhatnak ki, és persze nevelési és iskoláztatási kérdésekben is ezt a két iskolát lehet majd kérdezni. A Kutyabarát.hu szintén egész nap tanácsadással vár majd mindenkit, a városi, felelős kutyatartásról és a kutyabarát helyek működéséről.

Építünk egy nagy akadály pályát, melyen ügyességi akadály versenyen mérhetik össze tudásukat a gazdik kedvenceikkel, emellett kialakítunk egy futópályát is a hosszú távok szerelmeseinek. A ki-mit-tud-on bárki megmutathatja majd színpadunkon milyen trükkökre képes kedvence, a szépségversenyen pedig kölyök, felnőtt és senior kategóriákban indulhatnak a kutyusok, és megválasztjuk a KutyaFesztivál szépét és a 18. kerület legszebb kutyáját is.

A Tetovált Állatmentőktől lehet majd vásárolni egész nap korlátlanul tombolát, mellyel nemcsak értékes nyeremények kerülnek kisorsolásra a nap végén, de jótékony célokat is szolgál, hiszen a tombola teljes bevételét az ő egyesületük számára ajánlottuk fel.

Napközben kutya fotózás is lesz, ahol a gazdik kedvenceikkel pózolva készíttethetnek magukról egyedi képeket, illetve egy nagy közös csoportképet is készítünk majd a résztvevőkről, de kialakításra kerül egy gyermeksarok is, ahol rajzolhatnak a kicsik akár aszfaltra is, illetve arcfestő is várja majd őket. A Fővárosi Rendezvénypark 4,5 hektáros területén remekül megfér majd egymás mellett minden kis- és nagykutya, de a biztonság kedvéért, kérünk mindenkit, hogy pórázon tartsa kedvencét, illetve oltási könyvet hozzon magával.

A belépőjegy 2000Ft/fő, 10 év alatt szülői felügyelettel ingyenes. Kutyáknak a belépés díjtalan. Parkolni a Fővárosi Rendezvénypark területén lehet, a park saját parkolójában szintén díjtalanul.

Facebook eseményünk: https://www.facebook.com/events/1765592500341617

Gyere el kutyáddal Te is és töltsd velünk ezt a napot! Várunk szeptember 10.-én 12:00-tól a Fővárosi Rendezvényparkban, a 1183 Budapest, Szent László utca 2. szám alatt. Addig is jó kutyázást mindenkinek!!! 😉